kedves leendő gazdim!

a budapestre érkezésemet követő napon nevelőszüleim gyülekezetbe vittek. nem nagyon értettem, miért kell az embereknek elmenniük egy speciális helyre csak azért, hogy a teremtőjüket jobban megismerjék. nekem, és a többi ismerősömnek annyira természetes, hogy isten alkotott bennünket, hogy békében vele, egymással és a természettel leéljük az életünket. az emberek azonban, tapasztalatom szerint nincsenek ilyen mély, megingathatatlan békében az úrral, ezért kell nekik időnként összegyűlni, és elbeszélgetni erről a dologról. nekünk, kutyáknak szerintem könnyebb. nem gondolkodunk azon, hogyan tudnánk olyan nagyok, hatalommal bírók lenni, mint az isten maga... nem gondolkodunk azon folyton, hogyan csapjuk be önző és aljas módon a hozzánk hasonló teremtett lényeket... hiúságból nem sanyargatjuk magunkat... különböző ürügyekkel nem vetjük el a magzatainkat... hiszen tudjuk, hogy isten gondot visel ránk, és csodálatos életet készített el számunkra.

mindegy. visszakanyarodva a témához, a nevelőszüleim gyülekezetbe járnak, és mivel én mindenhova követem őket, én is elmentem velük. szinte az egész hívő társaság, kicsik és nagyok egyaránt, kisereglettek az autóhoz, hogy megnézzenek. egyiküket-másikukat meg is puszilhattam. nagyon finomak ezek a keresztények! végül is elmondhatom: szeretek isten házába menni.

még aznap újra felkerekedtünk, mert nevelőanyukámnak dolgoznia kellett egy balatoni táborban... de erről majd egy következő levélben írok.

arcnyalogatással és vakkantással üdvözöllek,

a te szerető byron-od

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.