kedves leendő gazdim!

szombaton a nevelőszüleimmel a margitszigeten jártunk! hát, tudod... minden volt ott, ami csak boldoggá tesz: fák, virágok, labdák, gyerekek, és persze kutyapajtások!

kiderült, hogy a nevelszüleim egy vakvezető kutya találkozóra vittek el. mondanom sem kell, sikerült meglepetést szerezniük! látók és látássérültek, no és sok vakvezető kutya gyülekezett az állatkert melletti réten. sorversenyeket rendeztek, amely során a látók bottal, aztán meg kutyatársaim segítségével közlekedhettek egy kijelölt szakaszon (persze, bekötött szemmel). egyikük-másikuk elég ügyes volt, például az a kislány is, aki utána odajött hozzám beszélgetni, és megsimogatni a szakállamat!

találkoztam dióval is, aki egy roppant nyugodt és okos felnőtt kutya, és akit ezekért a tulajdonságaiért rögtön meg is szerettem, és példaképemül választottam. elhatároztam, hogy szeretnék én is ilyen fegyelmezett és értelmes lenni, ha nagy leszek, és mindent meg is fogok tenni azért, hogy ne okozzak csalódást. ezt bebizonyítandó, otthon a lakásban ügyesen gyakoroltam a pórázzal sétálást, valamint az eldobott labdát és gumicsirkét is visszavittem anyáéknak. biztos jól csinálhattam a dolgokat, mert jó alaposan megdícsértek! ebből azt is megtanultam, hogy jobb adni, mint kapni... mert nem mondom, csudajó dolog, ha a számba adják a csipogós gumicsirkét, de visszaadni anyának, az még felemelőbb, hiszen örömet okozok neki, és azt olyan jó látni, ha valaki, akit szeretek, örül! hmm... azt hiszem, szeretek élni.

és persze téged is szeretlek, drága gazdim!

fülcimpa-harapdálással üdvözöllek,

byronkád

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.