kedves leendő gazdim!

elértem a három hónapos életkort, nevelőszüleim pedig egy különleges ajándékkal készültek erre az alkalomra! hogy, hogy nem, ez a nap éppen egybeesett apa szülinapjával. anya ezért dupla meglepetés partit rendezett egy margitszigeti hangulatos kerthelyiségben. rendelt apának egy tortát, amely egy labrador kölyköt formált... tehát pont olyan volt, mint én! egy kisebb baráti kört invitált meg, akik felköszöntötték apát, majd elfogyasztották a kiskutya-torát (az egyik pincér, aki hozott nekem vizet, meg is jegyezte valakinek: "nézd már, olyan a tortájuk, mint a kutyájuk!").

na, de visszatérve rám: ez volt a legelső pillanat, amikor a lábaim a földet érinthették. felemelő volt! megannyi illat, tapintható-szagolható gyönyörűség, és egyéb izgalmak! nehéz volt megmaradnom anya lábai mellett. ők persze folyton kajával tömtek, ha megálltam és leültem, vagy ha éppen felmentem egy lépcsőn... mit ne mondjak, nekem bejön ez az életforma! ;)

a tömegközlekedési eszközökön azóta egy roppant kényelmetlen szerkezettel a pofázmányomon utazom, úgy hívják, szájpóráz. de ha ezt kell kibírnom ahhoz, hogy a földön járkálhassak és szaladgálhassak, ám legyen, üsse kavics. apa készített egy kis videót a legelső sétámról, ezt most elküldöm.

első sétáim során gyűjtöttem neked egy csomó ajándékot: csikkeket, szalvétákat, csokipapírokat és madártollakat, de sajnos anya mindre azt mondta, hogy fujj, ezért ott kellett hagynom őket... de ne csüggedj! ígérem, hogy amikor találkozunk, neked adom a legnagyobb ajándékot, amit csak adhatok: az egész lényemet!

szeretlek!

pacsik,

byron (nyünyükeee)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.